2021-ben is elkelt a Patkós Alexandra Arcművész Ösztöndíj, melynek boldog tulajdonosa térítésmentesen vehet részt egy komplett sminktetováló alapképzésen az Alexandra Academy jóvoltából.

Patkós Alexandra mentor programjának részeként immáron második alkalommal választja ki azt a tehetséges kozmetikust, akit elindít a sminktetoválóvá válás útján.

A program egyre nagyobb népszerűségnek örvend, bár a kiválasztás az eredeti tervhez képest váratott magára a vírushelyzet miatt, a jelentkezőknek ez nem szegte kedvét, közel 200 pályázóból kellett kiválasztanunk azt az egy jelentkezőt, akinek valóra váltjuk az álmát.

A kiválasztás mindig rettentő nehéz, hiszen egy sorsfordító lehetőségről van szó és bizony előfordul az az eset, hogy a pályázók között csak apró különbségek vannak.

Ha idén nem sikerült, ne csüggedj, hiszen jövőre újra nyitjuk a kapukat és tiszta lappal indulhatsz, addig is kísérd figyelemmel Kata fejlődését, sikereit és nehézségeit, bepillantást nyerve az Alexandra Academy kulisszái mögé és ismerd meg őt a mai videóból!