Munkatársak
Az Alexandra Academy csapat minden tagja azon fáradozik, hogy a sminktetoválók számára biztosítsák az optimális környezetet és lehetőségeket személyes és szakmai céljuk eléréséhez. Az a missziónk, hogy a sminktetoválók támogatásán keresztül minél több magyar nőnek adjuk meg azt az élményt, hogy önmagát szépnek látva magabiztos és sikeres legyen.
Kovács Kinga
Üzletfejlesztési manager
Érettségi után először a Budapesti Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskolára jártam, majd tanulmányaimat MSc továbbképzés keretén belül a Pécsi Közgazdaságtudományi Egyetemen folytattam, ahol közgazdászként diplomáztam. Pályafutásomat kereskedelmi területen kezdtem, majd az egyik hazai élelmiszerlánchoz kerültem, ahol új üzletek nyitásával és ingatlanok bérbeadásával foglalkoztam. Különösen szerettem a kihívást jelentő, komplex feladatokat és az ügyfeleimmel való személyes kapcsolattartást. Munkámat a precizitás, pontosság és a részletekre kiterjedő alaposság jellemezte. Az itt eltöltött eredményes 12 év után 2018 nyarán döntöttem el, hogy mégis váltok, kipróbálom magam egy másik területen és csatlakoztam Patkós Alexandra csapatához. Bátran vágtam neki az új feladatnak, mert biztos voltam és vagyok benne, hogy szakmai tapasztalatommal és tudásommal a cég érdekeit eredményesen képviselhetem, és sikereihez nagyban hozzájárulhatok.
Az itt töltött néhány hónap alatt személyesen is megtapasztaltam Alexandra valamint a csapat profizmusát, a munka iránti lelkesedésüket valamint az oldott, barátságos légkört.
Szabadidőmet szeretem aktív pihenéssel tölteni: kosárlabdázni, íjászkodni vagy túrázni, de szívesen hallgatok zenét vagy olvasok egy izgalmas könyvet. A barátaim körében eltöltött idő is mindig kikapcsol és felvidít.
Bognár Viktória
Kereskedelmi asszisztens
Munka mellett tanulmányaimat jelenleg a Metropolitan Egyetemen, emberi erőforrások szakon folytatom. Eddigi munkahelyeim során is nagykereskedésekben dolgoztam, kereskedelmi asszisztensként, így ez a munkakör egyáltalán nem idegen számomra. Mindig is szerettem kapcsolatot tartani a vásárlókkal, akár személyesen, akár telefonon, problémákat megoldani, amelyből sikerélmény származhat és mindig is vonzott, ha a munkaköröm sokrétű. Szépségiparban eddig még nem dolgoztam, de biztos voltam abban, hogy Szandra és az új kollégáim segítenek a megfelelő tudás elsajátításában, hogy magabiztosan és precízen ki tudjak szolgálni minden vásárlót, így bátran vágtam bele az új lehetőségbe. Ez be is igazolódott és nagyon örülök annak, hogy Alexandra csapatához tartozhatok.
Szabó-Zöldi Szilvia
Marketing menedzser
A műszaki egyetemtől nagyon messze repített a sors, ugyanis 2006 óta a szépségiparban dolgozom kozmetikusokkal, műkörmösökkel, fodrászokkal és kereskedőkkel. Kéz- és lábápoló műkörömépítő végzettségemmel jómagam is szakembernek számítok, azonban jobban szeretek „az asztal másik oldalán” ülni. Mégis részese kívántam lenni a rajongott szépségszakmának, ezért időközben megszerzett közgazdász végzettségemnek köszönhetően piacvezető forgalmazóknál helyezkedtem el. A kereskedelmi terület minden vetületét bejártam, voltam kereskedelmi vezető, beszerző, termék- és marketing menedzser.
2 évnyi GYED után most Patkós Alexandra csapatát erősítem, ahol nagy örömömre nemcsak a szépségszakma egy újabb területét, a sminktetoválást ismerhetem meg, hanem legfrissebb online marketing tanulmányaimat is szolgálatba állíthatom.
Személyiségemre jellemző az állandó személyes és szakmai fejlődés igénye és tettje. Hiszem és vallom, hogy a legjobb befektetés az, amit önmagunk fejlesztéséért teszünk.
Hírlevél
feliratkozás
Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy minél hamarabb értesülhess a legfrissebb sminktetováló technikákról, tanfolyamokról és eszközökről.