A nagy felismerés

Elkezdődött……sminktetováló leszek. Eddig is tudtam, de túlságosan el voltam foglalva a várakozással és valójában nem gondoltam bele abba, hogy hús-vér embereket fogok tűvel tetoválni. Csak ott, a képzés első napján döbbentem rá, hogy mennyire félelmetes és felelősségteljes hivatást választottam. Itt nem lehet hibázni! De szerencsére a legjobb helyen vagyok ☺

Sminktetováló Ösztöndíj

A 2. képzési napon Dorina élő bemutatója alatt igyekeztem minden apró részletet elraktározni, csak úgy ittam a szavait, memorizáltam a mozdulatait, csodáltam azt az elképesztő profizmust, ahogyan dolgozott. Őt látván megpecsételődött a sorsom: én sem adom alább és mindent megteszek azért, hogy Arcművész lehessek. Aznap holtfáradtan, de annál lelkesebben mentem haza házit csinálni, mert azt is kaptunk bőven.

Feladtam magamnak a leckét

Rettenetes lámpalázzal indultam neki az élő modelles gyakorlatnak, az igazi megmérettetésnek, jobban izgultam,  mint az érettségin. Nyugtatólag hatott rám, hogy 2 nagyon kedves vendégem volt a “próbababa”, az igazi biztonságot, azonban Alexandra és Dorina jelenléte adta, nekik köszönhetem, hogy egyáltalán hozzá mertem érni a vendégek bőréhez. Mérhetetlen figyelemmel voltak jelen egész idő alatt, mintha hátul is lett volna szemük, mindent láttak és ott voltak, pont amikor kellett.

 

Mindennek ellenére vért izzadtam életem első 2 tetoválásával, bevállaltam 2 normál vonalat, talán elég lett volna elsőre egy kis pillasűrítés is. A végeredménnyel azonban meg voltam elégedve, csak az árnyékolta be egy picit a boldogságomat, hogy rá kellett jönnöm, nem adják ezt ingyen, még ha magáért a képzésért nem is kellett fizetnem, de rengeteg, rengeteg gyakorlásra van még szükségem. Alexandra biztató szavai és videói tartják bennem a lelket.

sminktetovalas_oktatas
szemhejtetovalas