Hogy miért? hát azért, mert én ingyen kaptam az 1,2 Milliós képzést az Alexandra Academyn. De….

Az biztos, hogy a 2 modulon tanultakat egyre magabiztosabban használom, ezért elhiszem, hogy, aki itt tanul, az tényleg tetovál a képzést követően.

Az is biztos, hogy ott álltam az első korrekciós napon a 3 modellem helyett eggyel (betegség miatt nem tudtak eljönni) és Szandra akkor is törődött velem, nem hagyott feladatok nélkül. Egy jó oktató mindig tudja, mi kell a tanulójának.

Sminktetoválás_oktatás

Az is tény, hogy a Soft Powder munkámon alig kellett korrekciózni. Most vagy én vagyok magamtól őstehetség vagy az oktató ügyes, melyiknek nagyobb a valószínűsége?

Remélem az én tehetségem is közre játszik, hiszen kaptam már több, a hiúságomat legyezgető dicsérő üzenetet is a munkáimra.

A második napra hívott modelljeim nemcsak éltek és virultak, hanem meg is jelentek, így egy soft powder, egy szemhéj és egy artistry korrekciót is meg tudtam rajtuk csinálni. Az előzőhöz hasonlóan, egyikkel sem volt sok gondom, megint bebizonyosodott számomra, hogy nem mindegy milyen iskolában tanul az ember és kitől. Én itthon a szalonban is Alexandra gépet és pigmentet használok, hátha ez is az egyik titka a teljesítménynek.

Sminktetoválás_oktatás
Sminktetováló Ösztöndíj

A nap fénypontja az volt, amikor átvehettem a 2 oklevelemet. Most már tényleg tetováló vagyok, papírom van róla. De itt még nincs vége, és ez nem fenyegetés, hanem ígéret: szeptember végén jön a szálas szemöldök, majd az ajak modul.

Szóval én az Alexandra Academyt ajánlom neked, ha tetoválni akarsz, de ne hallgass rám, mert én részrehajló vagyok, inkább tapasztald meg a saját bőrödön.

 

Kepiró Bettina

Az Arcművész Ösztöndíj nyertese