Az Alexandra Academy nagy hangsúlyt fektet a gyakorlásra, ezért a 2 modult követően egy gyakorló nap következett, ahol újabb modelleken készítettem el a tanult technikákat: egy Soft Powdert és egy ajaksatírt.

Ez az ún. összefoglaló nap be van építve a tananyagba (és az árba, annak, aki nem ösztöndíjas), aki kettő vagy több modult végez, annak ez automatikusan jár és ami szerintem páratlan lelkiismeretességről és alaposságról tesz tanúbizonyságot, az az, hogy minden egyes modellnek a korrekcióját is együtt végezzük el, így az iskola felelősséget vállal a modellek biztonságáért, nem tudom hogy ilyen van-e máshol. És azt is érdemes megemlíteni, hogy a gyakorlatokon 1 oktatóra legfeljebb 2 tanuló jut, így maximális tud lenni a figyelem.

Másodikra egzotikus modellt választani?

Visszatérve az ajaksatírra, azzal bizony jól megizzasztottam magam, mert egy egzotikus, sötét bőrű modellt választottam. Először jó ötletnek tűnt, hogy szerezzek ilyen irányú tapasztalatot is, közben viszont kicsit elveszett voltam, hiszen ez egy nem mindennapi eset. Mégsem kellett aggódnom, mert volt aki fogja a kezemet. Köszönöm Alexandrának, hogy ilyen készségesen és segítőkészen állt hozzám ebben a nehéz feladatban, bár neki nem nem volt nehéz, a tőle megszokott profizmussal és magabiztossággal kezelte, amiről az jött át, hogy számára már nincs meglepetés.

A napom végeredménye 2 elégedett modell és egy jó adag lelkesítő önbizalom.